Az Egyesült Királyságban a vírus miatt három korlátozás szintet határoztak meg.

Az egyes, ez a legenyhébb, ilyen besorolású hely egészen kevés akad. Cornwall bizonyos részei, és a kisebb  szigetek.

A második besorolás a közepes rész, ebben van Anglia kicsivel több, mint fele.

A harmadik besorolás a legszigorúbb. A hangsúly most a pub-ok nyitva tartásán van, ami egy igen lényeges kérdés.

  • Az egyes besorolású területen nincs gond, nyitva lehetnek, igaz csak 11-ig.
  • A kettes besorolásnál csak azok lehetnek nyitva, ahol enni is lehet, és szeszes italt csak az étel mellé lehet felszolgálni.
  • A harmadik szinten már csak elvitelre lehet kiszolgálni. Ételt. No alkohol.

Sok vendéglátóhely került bajba, be kellett zárniuk, ami nekik is rossz és a közönségnek is, akik ott szocializálódtak (volna) esténként.

A második szintű szabály szerint,  fő ételt kell felszolgálni, hogy nyitva lehessenek. (ha lefordítjuk valami ilyesmi,) )

 Erre, okos emberek kitalálták, hogy a „skót tojás” nevű étel, ami egy tojás vagy takarékosabb esetben egy tojásdarab kolbászhúsba göngyölve, zsemlemorzsába forgatva már kész vacsora.

Ezzel már nyitva lehet a kocsma, és bárkit az adott helyen meg lehet kérdezni, az meg fogja erősíteni, hogy egy darab ebből a tojásból már főétel, és éppen megfelelő méret, hogy alkohollal felszolgálhassák. A parlamentben, a skót tojás vita  napirendre került…

 Egy másik bárban egy sörnek adták ezt a szép  „Fő étkezés”  elnevezést. Mi ugye már rég tudjuk, hogy a sör folyékony kenyér, most már ihatunk is egy Főétkezést ha akarunk..

Na de mi van ott, ahol a hármas szintű szigorúság van? Ott nem lehet a kocsma nyitva.. Nos, igaz, hogy a kocsmák nem látogathatók, de a templomok igen.

Vagyis, ha egy bár úgy tesz, mintha templom lenne, akkor a probléma meg van oldva.

Így esett, hogy egy nottinghami bár kérelmet nyújtott be, hogy bizony ő nem kocsma, hanem templom. Mostantól. Szép színes mexikói kultúrát idéző templom. A neve 400 Nyúl.

Vagyis mostantól a 400 Nyúl temploma.  

A probléma az, hogy ez mégsem templom, akárhogy is nézzük, hanem egy bár ahol a tequila kínálat hat oldalas.

Nagyon valószínű, hogy az élelmes tulajdonos kérelme kukába kerül, hiába próbálkozik.

Sajnos Nottingham a legszigorúbb harmadik szintű korlátozás alá kerül, vagyis a kocsma nem adhat el alkoholt. Elvitelre sem. Skót tojással sem.

Ha mégis templom lehetne? Akkor az emberek beülhetnének kisebb meghatározott társasággal maximum hatan, és főleg egy háztartásból.

Az elég lenne.

Ha a bár meg tudja győzni a hatóságot, hogy ő egy szent hely, és aktívan működik, akkor lehet, hogy sikerül.. Talán.

 A példa nem egyedüli, hallottunk már edzőteremről, ami megpróbált az  Egészség templomává változni, de neki nem sikerült.

Valószínű, hogy ez a templommá válás nem fog menni a 400 Nyúlnak sem. Pedig a város a karácsonyi vásárt a kocsma előtt, gyakorlatilag az ajtaja előtt rendezi, és ő pedig zárva tart. Ez mélyen igazságtalan.

De a szabály az szabály.

(képek a netről)