Amikor Laura felkelt reggel, minden erejére szüksége volt, hogy felvértezze magát aznapra, a lehangoló gondolatok ellen,  hogy ne hagyja, hogy a  szomorúság elvegye a kedvét mindentől.

Erőt gyüjtött, kihúzta magát, és  a magabiztosság koronáját a fejére tette a tükör előtt. Ez az a nap. Tudta hogy ez eljön. Minden erejére szüksége volt ezen a reggelen. 

  Laura a koléganőm. Nem is annyira régen nagy pocakkal a kezében virággal és Baby feliratos papírtasakkal a kezében állt a búcsúztató munkatársak körében. 

Kilenc hónap telt el. Most itt van. Itt a munkahelyén. Visszajött a szülési szabadságról, ma kezd. Első nap.  Gyerekvigyázóhoz vitte a kislányát, hallom, ahogy magyaráz.” Ez jó neki,” mondja, a mondata vége felfelé görbül, a bizonytalanság görbíti. "Ott találkozik más gyerekekkel." Suttogja és a szeme fényes, éppen olyan  mint a rajzfilmfiguráknak mielőtt sírnának. De nem, sír. Csak sóhajt. "Jó ott neki." Mondja megint. "Nem sírt, amikor eljöttem." Teszi hozzá, és a kezére néz. Az angolok mondjuk, amúgy sem vallják be soha, ha valami fáj ott szívtájékon, ha valami érzelmileg megviseli őket. Csak azt mondják: “Nem számít” és hogy „Minden rendben lesz”. Akkor is, ha a hangjuk kicsit beleremeg ebbe.

A szülési szabadság egy év Angliában, az anyuka kilenc hónapig a fizetése 90%-at kapja. Aztán otthon maradhat még a három hónapot fizetés nélkül. Így telik ki az egy év, amiben benne van a szülés előtt mondjuk  négy hét, ha nem  a munkahelyéről szándékozik a szülőszobába menni a szülőjelölt. Akárhogy is van, 39 hetet fizetnek. Az angol szociális háló elég jó, ha valaki otthon akar maradni, egy év után is, mindenféle segélyeket kaphat. Jó nem annyit mintha dolgozna, de valamit. A munkáltatók csak egy évet várnak a dolgozóra. Tehát karrier építési szempontból nem annyira ajánlatos több időt kihagyni.

Laura picikéje most kilenc hónapos, és ment a gyerekvigyázóhoz. Léteznek bölcsik, hat hetes kortól vihető a baba, ha az érzelmi részt most nem figyeljük, ami tiszta "belehalás"  azért az árat lehet figyelni, ami horribilis. Az állam heti 16 órát ad “ingyen” a többit a szülőknek kell kifizetni. Az órabér a gyerek vigyázókban általában több mint egy átlagos kisember kereset, vagyis, amit keres egy fiatal anya, az esetleg nem is elég rá. Egyszerűen nem éri meg. Tehát színre lépnek a nagymamák, ha nem túl aktívak még más területeken,  vagy a bébiszitterek, ami mégiscsak olcsóbb, mint a bölcsi, és hallottam olyanról hogy a szülők külön műszakban dolgoztak, hogy kis átfedéssel vigyázhassanak a gyerekükre… Sokan, Lauráék is, családi vállalkozásban üzemeletetett kis gyerekvigyázókba viszik a csemetét.

Egy ilyen picike babát beadni.. Nehéz.  Eddig együtt voltak,  az anya figyelte a kicsi minden lélegzetvételét, mit és hány falatot evett, ivott-e, min nevetett, megfordult, esetleg már mászott is.. Vagy már felállt?  Most valaki más figyeli.

Ő meg itt ül az irodában, a monitorok előtt, előtte az asztalon egy örülünk, hogy visszajöttél kártya, és a visszakapott cserepes virág, amit valaki jóakaratúlag gondozott a távollét alatt. És a gondolatok a babánál. Vajon sír-e?  

"Rendben lesz vele minden." Mondja Laura  többször a nap folyamán. "Jót tesz neki ez.."  ismétli, és a magabiztosság képzeletbeli koronáját, ami lecsúszott napközben, visszaigazítja a fejére, és picikét alig észrevehetően bólint.. Jól csinálom, helyesen, ez a dolgok rendje.