Ha végig megyünk a főutcán, - mondhatom, ez lehet Anglia bármelyik kisvárosban, - feltűnik, hogy a legtöbb üzlet Charity bolt, azaz valamelyik alapítvány által üzemeltetett üzlet. A kirakatok változatosak, némelyik nyugodtan divatáru üzletnek nézhető.

De ezekben az üzletekben önkéntesek dolgoznak ingyen, és az áru adományokból származik. 

Tényleg sok van, egy főutcán öt hat különböző is előfordul.

Az alapítványok létrehozása és üzemeltetése egy külön iparág a szigeten, és kivéve az önkénteseket, akik lelkesen az adott ügyet támogatva ingyen dolgoznak, a vezetőik igen szép fizetést kapnak.

Olyannyira, hogy bizony a nagyobb alapítványok főkönyvelői állása kelendőbb, mint egy felsővezetői banki pozíció.

 Mindenki sejti, hogy az adományozott összegek kisebb százaléka jut csak a célközösségnek, és vannak, akik reklámozzák is, mint pozitívumot, hogy náluk az adományok negyven százaléka azé lesz, akinek szánta az adományozó.

Az alapítványi boltok tejednek és mindig van újabb valami nemes célért, és ami tönkrement, mert nem volt elég támogató. Ma az Egyesült Királyságban, közel 168 ezer alapítvány létezik.

 Gyűjtenek pénzt, ruhát, bútort, és minden mást is, akinek van fölösleges könyve, egyéb cucca az jó szívvel megszabadulhat tőle, nincs kidobás, nem kell sajnálni, mert támogat valakit. Jó helyre megy. Szinte hetente dobnak be nagyméretű nejlon zacskót az levélbedobón, hogy tedd bele, ami fölöslegessé vált és egy adott időpontban tedd ki az ajtód elé és majd begyűjtik. És ez működik.

Hogy miről is jutott eszembe ez az egész? Már megszoktuk, hogy a szívbetegeket, a rákkutatást a gyerekeket támogató alapítványi boltok nyomulnak. A betegek, a kevésbé szerencsések nevében kérnek. (Most kihagyhatjuk az odajutási százalékot, valami azért csak odajut)

Nottingham mellett egy kis faluban, Breastonban egy új alapítványi bolt nyílt mostanában. A falusiak  nem akarták elhinni, amikor meglátták, hogy milyen alapítvány ez.

A kép az alapítvány honlapjáról készült.

A neve, - szabadon fordítva - „ A terhesség fontos, az élet fontos”. (mondjuk)

Ez az alapítvány az abortusz ellen küzdő közösséget támogatja.  

A helyiek sokkot kaptak, és rögtön tüntetést is szerveztek, ahol körülbelül ötvenen felvonultak. „ Ez nincs rendben” Jelszóval.  Az alapítvány a tevékenységét magyarázta, a nők támogatását.

A felháborodás óriási, a kérdés kényes, és vihart kavaró..

Ahogy mondják, ez az a dolog, amiért a nők mindent megtesznek, azért hogy legyen gyerekük, és azért is hogy ne legyen…